Ha nem találja itt amire választ vár, kérjük tegye fel kérdését nekünk elérhetőségeinken keresztül!
Aki alap szinten jártas a windows, vagy más hasonló operációs rendszer használatában, annak nem lesz semmilyen gondja az adminisztrátori felület kezelésével. Célunk volt, hogy olyan felületet készítsünk, amelynek kezelése egyszerűen elsajátítható, ügyfeleink visszajelzése alapján ezt sikerült is megvalósítanunk.
Természetesen ez nagyon változó, hiszen minden honlap más és más. Egy alap szintű weboldal elkészítése ( a Start csomgaunknak megfelelő) nagyjából 5-7 munkanapot vesz igénybe, ha a készülő weblap azonnal megfelel a megrendelő igényeinek. Egy portál elkészítése pedig akár több hónapra is rúghat! Nagyobb lélegzetvételű munkáknál, ha szükséges akkor munka idejéről írásbeli dokumentum is születhet.
Az anyagiak rendezése után. A weblapkészítés ideje alatt egy külön címen követheti, hogyan is alakul az Ön honlapja. Amikor mindennel végeztünk, és Ön elégedett, sor kerül a számlázásra. A fejlesztés összegének kiegyenlítésétől számított egy munkanapon belül a végeleges helyére kerül a weblap.
Átlagosan a regisztráció elindításától számítva 15-16 munkanap alatt áll rendelkezésre a domain. Célszerű ezért már a honlapkészítés kezdetekor elindítani a domain regisztrációt is.
Induláskor weboldal árának 15%-át kérjük előlegként. Az egyszerűbb honlapoknál ezt már csak a munka végén történő rendezés követi, nagyobb léptékű projekteknél (több hónapos fejlesztés) mérföldkövek kerülnek meghatározásra. Amennyiben Ön keresőoptimalizálási szolgáltatásunkat is igénybe veszi, annak alapdíjja szintén a fejlesztés végén fizetendő, további tételek akkor kerülnek számlázásra, ha kívánt előrelépés megtörtént, a weblap jobb pozícióba került.