Honlapkészítés a Shadebird Software Solutions-nél!

Kik is vagyunk mi?

Olyan a húszas, harmincas éveikben járó informatikusok, és művészek, akik életük egészen korai korszakától rajongnak a számítástechnika nyújtotta végtelen lehetőségekért. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy az internet által létrehozott virtuális tér egyre fontosabb lesz mindennapi életünkben, és szükséges hogy mindenkinek legyen saját megjelenése ebben a világban. Véleményünk szerint lényeges, hogy ez a forma egyedi legyen, és hogy úgy mutassa meg az adott személyt, vállalkozást, céget, hogy érdekes, informatív legyen a látogatók számára. Mindannyian megpróbáljuk - saját területünkön - elcsípni azt a hangulatot, amit Ön viszont szeretne látni a böngészőben.

Ez az egyediség, a feladatok sokszínűsége, és az hogy a honlapkészítés során egy csöppnyit belekóstolhatunk más szakmák világába teszi számunkra élvezetessé amit csinálunk, ezért végezzük - legtöbbször - örömmel munkánkat.

Akadnak köztünk olyanok, akik teljes idejű munkatársak, és olyanok is, akik főállásban más cégeknél szoftverfejlesztők, vagy éppen egyetemi tanulók, és csak bizonyos feladatok során dolgoznak velünk. Néhányan lazán kapcsolódnak hozzánk és olyan kiegészítő elemek elkészítéséért felelnek, mint a zene, vagy hanghatások.

Abban azonban megegyezünk, hogy mindannyiunkat elsősorban a jó, kreatív munka motivál, és nincs nagyobb elismerés, mint a megrendelő elégedettsége. Szeretjük, ha a kapcsolattartás a megrendelővel könnyed, emberi hangon történik, feszélyezettség nélkül.

Shadebird?

A számítástechnikai, internetes világban szinte mindenkinek, és mindennek van beceneve (nickname, nick). Legyen szó fórumokról, játékokról mindenki ilyen nevet használ (legtöbbször). Ezen fejlesztői közösség kiötlője a Shadebird becenévvel bír, amit a 90-es évek végén kapott, egy akkoriban népszerű játékban (Quake), társaitól. Bár a "web és szoftverfejlesztés bt." talán célratörőbb lenne, de a becenév már nagyon tulajdonosa szívéhez nőtt, és szerencsére egyedibb, mint a fent említett példa, ezért úgy döntött megmarad ennél.

 

 

 

Honlapkészítés | Shadebird Software Solutions
Köszöntő Referenciák Áraink Elérhetőségeink A honlapkészítésről
Üdvözöljük Eddigi munkáink Csomagok Összes elérhetőség A folyamat
Rólunk Rólunk írták Árajánlat kérése Azonnali üzenet Technológiák
A weboldalról   Építőelemek árai Email küldése Szerkezeti elemek
      Skype hívás Gyakori kérdések
         

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Honlapkészítés | Shadebird Software Solutions
Köszöntő Referenciák Áraink Elérhetőségeink A honlapkészítésről
Üdvözöljük Eddigi munkáink Csomagok Összes elérhetőség A folyamat
Rólunk Rólunk írták Árajánlat kérése Azonnali üzenet Technológiák
A weboldalról   Építőelemek árai Szerkezeti elemek
      Skype hívás Gyakori kérdések
 
 

 

honlapkészítés logo
honlapkészítés designline
skype

azonnali